Legyél objektív a rasztával

Sokan úgy hiszik, hogy nem értenek a rasztához, mármint a használni kívánt pontos kifejezéseknél sem biztosak, hogy jól adják át az információt a másiknak. Itt nem is lenne pedig akkora a gond, ha kicsit más megközelítésből néznénk a dolgot.

Hidd el, nem fogom túlterhelni ezzel a cikkel az agyadat. Biztos vagyok benne, hogy csak egy kis irányváltás kell az első gondolatodnál, és máris tudsz folyamatosan és előre haladó beszélgetésben előre lépni rasztád tárgyalása ügyében.

Raszta haj készítése, raszta haj javítása, raszta haj hosszabbítása

A lényeg, hogy relatív (tudományosabban megfogalmazva szubjektív) fogalmakat használsz a raszta leírására. Mindegy, hogy készíttetni vagy csináltatni akarsz. Az, hogy most a nagy, kicsi, vékony, szép, csúnya, jobb, rosszabb mit jelent a másik személynek, még 40 éves házasság után sem biztos, hogy bárki ilyen azonnali kitalálására rátenné életét. Így hát azt tanácsolom, gondolkozz relatív fogalmakban. Hogy az mi is lenne? Hát számok, és konkrét tárgy méretek! Cseréld ki a mondatokban azokat a szépirodalmi fogalmakat számokra, és azonnal értve is leszel.

Fontos megemlíteni az utólagos igazítást.

Pár rendszeresen használt kifejezés, és azok hasznos párjai:

  • Kicsi tincsek – 0,5 mm átmérőjű tincsek
  • Vastag tincsek – 2 cm átmérőjű tincsek
  • Hosszú raszta – 70 cm hosszú tincsek
  • Kicsi raszta – 10 cm-es tincsek
  • Sok tincs – 70 tincs
  • Kevés tincs – 20 tincs
  • Sok idő – 10 óra
  • Kevés idő – 3 óra

Ezek természetesen csak példák, de szerintem már kezded érteni, hogy hol lehet elrontani egy beszélgetést, már ha a félreértést elrontásnak vesszük. Szerény véleményem szerint azért mind a két fél számára fontos, hogy egyértelműen megértsétek egymást, ne 3-6-10 óra rasztázás után derüljön ki, hogy valaki (általában a megrendelő azaz aki rasztájához szolgáltatót keresett) rosszul fejezte ki magát.

Facebook Comments
Te is nyugodtan oszd meg olyanokkal ezt a cikket, akiket érdekelhet:

You may also like...