Nagy dreadlock mesterek vallomása az országból

magyarországi raszta helyzetjelentés

Hosszas kutatás után az ország két legismertebb és legtapasztaltabb dreadlock mesterét kerestem meg, hogy kikérdezzem az országos rasta haj helyzetről. Nagyon hálás vagyok, hogy mind a ketten készségesen segítségemre voltak válaszaikkal. Az egyikük Úgy tűnik számomra a beszélgetést követően, hogy nem csak a rastában vannak otthon, hanem egy érdekes életformában is.

Fontos a megfelelő mester választás.

Mi volt az oka, hogy elkezdtél egyáltalán a dreadlockkal foglalkozni?

jenes bence logo

Bence: Talán a 2000 környékén a D’n’b bulikban tetszett meg először ez a haj, ahogy akkor a viseltesebb old school öltözködés és a viseltesebb arcok voltak titokzatosan szimpatikusak, úgy ennek a dread dolognak is a természetessége tetszett meg. Tulajdonképp ma is a természetesnek tűnő sérók tetszenek igazán.

Aztán néhány helyi, balatoni arc után nekem is összeraktuk a hajam. Anyukámnak mondtam el az akkor használt metódust, és mivel a legfontosabb, később nehezen módosítható első lépést, a szétválasztást jól csinálta meg, az ő alapjaival éltem 6 és fél raszta évemet.

Aztán persze ha ilyen hajad van, és akkor még kevesebb ember hordta így a séróját, sok ismerős megkér, hogy csináld meg neki. Egy zenész srác ajánlotta, hogy csináljak magamnak egy ingyenes weblapot, az ő együttesüknél frankón bevált. Megtettem, és egy folyton módosított jól megírt szöveggel szanaszét SPAM-eltem az Iwiwet.

Megkerestek páran, de mindaddig, míg a mai webmesterem, András el nem készítette az első profi oldalamat, addig csak pár hajat készítettem. Hála a jól optimalizált site-nak, egyre több munkám lett, emiatt egyre inkább kialakult a saját technikám. Azóta fodrász lettem, és ritkábban vállalok dreadlock-olást, de egy-egy hétvégét szívesen töltök otthon jó zene, jó bor, jó társaság felett!

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: A közismert kifejezést egy kicsit módosítva azt mondanám, hogy én kényszer raszta készítő lettem. Nem akartam ilyesmivel foglalkozni, eszembe se jutott ez a dolog, mígnem egyetemi bulikban el nem kezdtek kérdezgetni az emberek, hogy tudnék-e nekik is csinálni ilyen meg olyan rasztát. Eleinte sikerrel vissza tudtam utasítani, de egy idő után meg lettem győzve az igazukról, ha szabad így kifejeznem magam.

A módszereket ismertem, hisz akkor már 2-3 éve kísérleteztem hobbi szinten a raszta haj (dreadlock) összeállításán, szépítésén, karbantartásán legjobb barátommal. Megosztottuk a teendők listáját, majd hetente többször találkozva kibeszéltük azok előnyeit, hátrányait. Így mondhatni két ember tapasztalatával rendelkeztem. Hogy ez mennyiben segített a rasztázásnál? Nem túl sokat olyan téren, hogy semmi kedvem nem volt órákig mások hajával bíbelődni. Akkoriban tudni illik inkább buliztam, haverokkal találkozgattam, edzésekre jártam illetve tanultam az egyetemre. Hiába 1-2 nap a rasta készítés manapság… akkoriban 3-4 napomba is került a dolog. Arról nem is beszélve, hogy nem volt reflex a kezemnek ez a mozdulat sok, szóval végig magam elé kellett meredni, mintha éppen 16 órája jogsiért vizsgáznék, és az útra koncentrálnék pislantás nélkül.

Aztán nem is nagyon emlékszem hogyan, de azon kaptam magam, hogy ezzel foglalkozom mellékállásban. Ha hirdettem magam, ha nem, valahogy mindig megtaláltak az emberek, néha egy-egy újságíró a kérdéseivel. Amire legközelebb emlékszem, hogy 3 nap alatt megírtam a Tippek és tanácsok raszta hajhoz című online tudástárnak szánt honlap részt. Ettől kezdve pedig minden héten foglalkozom dreadlockkal.

Mik a tipikus korosztályok, akik járnak hozzátok készíttetni, és van-e jellemző kérésük?

jenes bence logo

Bence: Talán a 16-34 éves arcok keresnek meg leggyakrabban. Már ez is elég széles intervallum, de felfele jó pár 40-es, 50-es rasztám tágítja ezt. Mondhatom, 90 százalékban talpig jó és egyedi arcok keresnek meg, ezért rasztázok még mindig szívesen a kreatívabbnak mondható fodrászmelók mellett.
Ha tipikusnak a leggyakrabban kért melót mondjuk, a teljes haj elkészítésével vagy rendbetételével, majd körbenyírt, végül a csak hátul elkészített vagy elkészítendő tincsekkel keresnek meg a legtöbbször.

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: Első éveimben szinte csak 20 év alattiakkal foglalkoztam. Az utóbbi 3-5 évben pedig a 20-25 éves a tipikus ügyfélköröm, majd a második helyért vetekszenek a 15-20 évesek a 45-55 évesekkel. Ez utóbbi kategóriát erősíti a külföldi ügyfélköröm, ahol a dreadlock miatt az idősebbeket a társadalom nem ostorozza úgy, mint jelenleg még hazánkban.

Az utóbbi évtizedeket figyelembe véve, mikor voltak szerintetek a dreadlock haj „divat” csúcs évei?

jenes bence logo

Bence: A 2009, 2010, 2011es éveket mondanám a csúcsnak, ekkor vidéken is nagyon sok rasztát láthattál. Például nálunk a Balcsinál Vonyarcon is 6-7 ember élt ilyen hajjal, de ha szétnéztél Pesten egy 4-es 6-os megállóban, bizonyos, hogy láthattál pár raszta fejet. Akkor az amúgy itthon kevésbé népes reggae szcéna is jobban felhízott, több bulit is szerveztek. Aztán ez alább hagyott, mostanában viszont a pszichedelikus kultúra népszerűbbé válásával ismét egyre többen szeretnék össze gyúratni a sérójukat.

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: Kicsit nehéz erre reálisan válaszolnom, hiszen a reklámozási szokásaim és ismereteim 10 éve teljesen hiányosak voltak, míg 5 évvel ezelőtt még csak kapiskáltam a dolgokat a jelenlegi ismereteimhez képest. Mivel az ügyfélszám, az ismeretségem és a raszta utáni vágy szorzójaként kapható meg, az a véleményem. Mégis az ügyfelekkel, fesztivállakókkal és ismerőseimmel történő beszélgetéseimet is hozzátéve a válaszhoz azt mondanám, hogy 2000-ben volt egy metálos vonal, ami miatt sokan raszták lettek. Majd jött a 2010-es évek zenei stílus nélküli robbanása. És végül 2015 óta egy folyamatosan bővülő erősödést veszek észre, mivel se zenei stílus, sem munkahely vagy tanári kar már nem szab gátat ennek a hajviseletnek.

Biztosan észrevettetek sztárok vagy bármilyen hírességek keltette raszta haj őrületet. Kik miatt voltak már nagyobb dreadlock megrendelés rohamaitok?

jenes bence logo

Bence: Furcsa, de tényleg találkoztam ilyen jelenséggel. Azt hiszem, tavaly összekócolták Justin Bieber haját, és akkor több nem az undergroundból táplálkozó kis csávó és -csaj mutatta mintaként az ő fotóját. Még Wiz Khalifa képét láttam ez okból néhányszor, ott inkább az ombre festett dreadek miatt mutogatták ennek az igényes zenésznek az amúgy afro hajból készült, tehát európai ember számára nem igen mérvadó mintát jelentő tincseit.

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: A kezdeti időszakomban még egy kis Korn, P.O.D illetve Ill Nino korszak, majd hosszas kihagyást követően lassan egy éve kizárólag Lil Pump (számomra érthetetlenül „szépséges”) fejét kell állandó jelleggel utánoznom a 20-25 éves fiúkra. A Justin Biber időszak nagy sajnálatomra csak 3 hónapig tartott, de minden 12 éves fiú azt akarta a csajozás érdekében … nagyon okosak ezek a mai fiatalok, ha a másik nem figyelmére kell hajtani ;).

A szenvedés vagy a szépség a fontosabb az ügyfeleiteknek? (Mennyire tűrik a fájdalmat, amivel ez a folyamat jár?)

jenes bence logo

Bence: Természetesen a szépség! Azt szokták mondani, hogy az én metódusom kevésbé fájdalmas másokénál. Többen kellemesnek mondták a horgolást is. Azért van, aki nagyon megszenvedi frizkót. Vannak fájdalmasabb területek, a kupa, a pajesz rész, a tarkónál szinte mindenki befívöröl, de a végén mindenki nagyon boldog.

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: Évekig nem voltam hajlandó fájdalmas módszert használni a rossz híre miatt (azok részéről, akik már túl estek rajta). Viszont kérdezgetve az aktuális ügyfeleimet, kiderült számomra, hogy inkább egyből tökéletes tincseket akarnak, és kibírják azt az összesen pár percnyi fájdalmat. Így hát én is nagy lelki vívódások közepette bevállalom a fájdalom okozást a cél érdekében. Aztán ha előzetes megbeszélés alapján valakinek az sok, akkor vissza váltok a régebben használt módszeremre.

Mik voltak tőletek a legkülönlegesebb vagy extrémebb dreadlock-ügyi kérések ügyfelek részéről?

jenes bence logo

Bence: Ohh minden elképesztő feladattal volt már dolgom. Tincsek egybehorgolása, kettéválasztása, hosszabbítások, Y alakú tincsek készítése, vállig egybenőtt tincsek szétválasztása, csíkos, ombre festések, műhaj tincsek felrakása, tőfestések, szőkítések…

Talán 90 platinaszőke tincs gyapjúból ránemezelt valami meghosszabbítása volt látvány tekintetében a legdurvább. Derékig érő eredményt kaptunk.

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: Bár az csak kérés maradt, tehát nem valósult meg, de többen is szinte már teljesen lekopaszodott fejre kértek (volna) raszta tincseket. Amikor ennek fizikai képtelenség megértették, akkor pedig a legtöbben ragasztó használatát kérték tőlem. Sajnos azt hiszem ez inkább csak egy kétségbeesett ötlet volt tőlük, mint hogy komolyan gondolják.

Másik véglet pedig egy olyan egybe nőtt raszta szétszedése volt, amikor a tulajdonos a hozzám érkezés előtt egy évvel észre vette, hogy teljesen egybe nőtt minden tincse. A javítás valójában 1 órahossza volt, és további 4 órán át metszőollóval vágtam kedvem szerint tincseket a tarkó-téglába. Élmény volt, de nem szeretném sűrűn megismételni. A lényeg, hogy megmentettük a dreadlockot.

Bármit szeretnétek-e üzenni a raszta haj viselőknek vagy az azon töprengőknek?

jenes bence logo

Bence: Szeressétek a hajatokat, fogadjátok el természetesnek, ne féltsétek, nem árt neki a dread létforma!

Persze a természetes ápolás a legjobb minden hajnak, de ha zavar, mossátok meg nyugodtan. Apránként úgyis ki fog tolódni a mosások közti idő!

rasztajavitas.hu logo

Szücsi: Ne féljetek a rasta mellett dönteni, hisz mindig lesznek negatív emberek, akik le akarnak beszélni arról, hogy önmegvalósít. És éppen ezért ne féljetek raszták maradni, mert ha levágatjátok a külső nyomásra, akkor más hibát találnak bennetek, ami miatt piszkálhatnak. Legyél boldog, élvezd az életet ahelyett, hogy másoknak akarsz megfelelni!

Facebook Comments
Te is nyugodtan oszd meg olyanokkal ezt a cikket, akiket érdekelhet:

You may also like...