A dreadlock haj most akkor készül, vagy magától áll össze?

A legdiplomatikusabb választ tudom erre a kérdésre adni, amit utálunk általában … jogosan. Is-is! Amit mindenképpen meg kell hogy jegyezz a haj természetesen összeálló változatáról, hogy ez leginkább csak a feketék hajtípusára jellemző. A mi, európai hajszerkezetünk egyenes szálú, így a hajszálak összekócolódása is fizikai valóját nézve sokkalta nehezebb. Illetve a kócot is könnyebb kibontani, azaz visszaegyenesíteni a hajszálakat az európai hajnál. Így mát a legenda, hogy magától összeáll, továbbra is igaznak bizonyul, viszont tele lesz kiálló hajszállal a dreadlock. A töve (fejbőrhöz közelebbi vége a tincsnek) le lesz nőve, azaz 3-5-10 cm-en keresztül normál haj lesz, nem pedig a tövétől dreadlock hatású. (Megjegyezném, hogy vannak kivételek, szerencsés DNS-el rendelkezők, akiknek a haja tövétől össze áll dreads formára a haja, illetve készíttetnie, javíttatnia sem kell majd soha.)

Mivel nem egyformák vagyunk a hajunk is más.

Tehát amennyiben valaki nem madárfészek hatású fejdísszel akar járkálni az utcán, jobb ha csináltatja a rasztáját egy hozzáértő személlyel. Vagy ha pedig már bármilyen állapotban is van a magától összeállt haja valakinek, tudtommal nem kerül pokolra az egész családjával együtt, ha elmegy egy dreadlock javításra, és rendbe teteti a haját.

Raszta haj készítése, raszta haj javítása, raszta haj hosszabbítása
Facebook Comments
Te is nyugodtan oszd meg olyanokkal ezt a cikket, akiket érdekelhet:

You may also like...