Ki mint horgolja haját, úgy alussza álmát

Nagyon nem mindegy saját szempontodból, hogy a dreadlock, amit viselsz, hogyan és mikor is kerül ápolásra. Értem ezt úgy, hogy saját érdeked rendben tartani a rasztádat, értem itt a megfelelő időközönkénti hajmosástól kezdve a javíttatást, a töveinek ápolását, és akár még ide erőltethetjük az igényesen hordását az utcán is. Rá lehet fogni az emberekre, hogy kiutálják az ilyen hajat, meg hogy egyből negatív helyzetből indul egy raszta hajjal rendelkező személy a társadalom szemében. De ennyire azért ne hárítsuk már a felelősséget. Jó mindig mindent a másikra fogni, nekünk pedig hátra dőlni, mert mi vagyunk a kisangyalok.

Természetesen mint a sima hajnál itt is fontos az igazítás.

Mivel, ha Te megjelensz egy teljesen ápolt, tisztán tartott, javított rasztával, jól szituáltan, akkor bármi is volt a véleménye az ilyen hajat viselőkről az embernek, tesz egy pontot a kivétel oldalra is. És elindul egy változás benne a rasztákkal szemben. Nem fog semmi magától változni, tenni kell érte. Amint elkönyvelte, hogy vannak az igényes raszták meg az igénytelenek… Te máris az igényesbe kerültél, tehát elhárítottad a negatív oldalt attól a személytől feléd, a jövőre vonatkozóan.  Ennyi az egész. Nem kell kitaszítottnak érezni magad, egyszerűen egy alapvető emberi XIX. sz.-i igényességgel kell élned magad iránt, és a társadalomban nem ér annyi hátrányos megkülönböztetés.

Raszta haj készítése, raszta haj javítása, raszta haj hosszabbítása

Viszont ehhez még egyszer mondom, hogy tenned kell, mozdulnod, te magadnak, senki másnak. Persze, ha megtetted magadért, akkor egyben más dreadlockokért is tetted, hisz Te voltál a kivételek egyike. A nagy számok törvénye alapján pedig a lassú vízpartot fog mosni.

Ápold a rasztád, javíttasd rendszeresen, kösd össze vagy engedd le igényesen, most rendszeresen, törődj vele!

Facebook Comments
Te is nyugodtan oszd meg olyanokkal ezt a cikket, akiket érdekelhet:

You may also like...