Vidám munkanapok dreadlock tulajdonosként is

Vidám munkanapok dreadlock tulajdonosként is

Itt az idő, hogy ne bujkálj és fogj a rasztádra mindent, amihez nincs kedved vagy erőd! Remélem, nem fogok újat mondani a dreadlock közösség számára, csak emlékeztetem majd ezzel az irománnyal, hogy hogyan is kellene a világra tekintenie.

Évek óta tapasztalni, hogy a dreadlock megszerzése és viselése elég a raszta embereknek. Úgy is tűnhet, mintha ennyi lenne a kívánság listájukon, hogy rasztává válni, és el lenni mint hal a befőttben (szerintetek az jó el van?). Nem lenne szabad megállni, hanem erőt meríteni abból, hogy ezt is megszerezted. Emlékszel mennyit áradoztál álmatlan estéken, hogy majd ide meg oda mész a rasztával, meg akkor kicsit hozzá edzel? A sulit is megígérted magadnak, hogy komolyabban veszed, folytatod, elvégzel még pár szakmát. Meg a melóban is jobban fogsz hajtani, hiszen aki ilyen hajhoz jutott, az bármit elérhet az életében. Mi lett ezekkel az ígéretekkel? Mi lett a célokkal? Emlékszel-e még rájuk? Van-e olyan, amit most is érdemes lenne megvalósítani? Nem azt kérdeztem, hogy meg akarod-e valósítani, hiszen ha akarnád, már rajta lennél. Lehetséges, hogy kicsit belassultál? Bele nyugodtál a hétköznapokba? Jól van ez így?

Raszta haj készítése, raszta haj javítása, raszta haj hosszabbítása

Ugye, hogy van valami, ami még hiányzik? Van valami, amit még el szeretnél érni? Esetleg talán kipróbálni valami újat, amit mindig is akartál? Mi hátráltat ezeknek a céloknak az elérésében? Az idő, a pénz, a társadalom? Biztos vagy benne, hogy azok? Nem pedig a lustaságod, hogy megtervezd mennyi időre, mennyi pénzre vagy mennyi energiába fog kerülni az a célod?

És felhangzik az ismerős mondat.

Kicsit rázzuk fel magunkat, rázzuk fel az életet. Minden embernek ugyanannyi adatott meg. Egy test és egy agy, amiket ha jól használnak, akkor nézz körbe, miket érhetnek el. Nem vagy hátrányban, csak te megálltál, ők pedig rohannak előre. Hajrá barátom, indulj hát meg te is!

Facebook Comments
Te is nyugodtan oszd meg olyanokkal ezt a cikket, akiket érdekelhet:

You may also like...